Revolut kártya: előnyök, hátrányok és vélemények

Hallottál a népszerű Revolut kártya és applikáció kínálta előnyökről, de további információra lenne szükséged? Ebből a cikkből megtudhatod, hogy miért jó a Revolut kártya, megismerheted a cég által kínált szolgáltatásokat, továbbá megnézzük a kártya igénylés folyamatát, valamint megválaszoljuk azt a kérdést, hogy miért éri meg használni.

A Revolut egy olyan FinTech vállalat, amely innovatív és korszerű szolgáltatásai által felforgatta és forradalmasította a tradicionális banki szektort.

A cégnek már több, mint 15 millió személyes és 500+ ezer üzleti ügyfele van 35+ országban.

Magyarországon is egyre növekvő népszerűségnek örvend, ami nem is véletlen, hiszen számos előnyt kínál a hazai bankokkal szemben.

Bár kezdetben csak díjmentes pénzátutalási és átváltási szolgáltatásokat kínáltak, ma már Junior számlától kezdve a jutalékmentes tőzsdei kereskedésig és kriptodeviza vásárlásig minden elérhető.

A vállalat azzal a céllal jött létre, hogy a hagyományos bankok által kiszabott magas pénzügyi, valamint tranzakciós költségeket és díjakat csökkentse vagy teljesen eltörölje.

Használatára ma már Neked is lehetőséged van, a cég Standard csomagja révén teljesen ingyenesen

Mi az a Revolut?

A Revolut egy pénzügyi technológiai (FinTech) vállalat. Hivatalosan 2015-ben indult útjára az Egyesült Királyságban. Magyarországon 2018-től elérhető.

Többek között olyan pénzügyi szolgáltatásokat kínál, mint a prepaid betéti kártya, ingyenes számlavezetés, díjmentes valutaváltás és pénzátutalás bankközi árfolyamon, jutalékmentes tőzsdei kereskedés, valamint kriptodeviza vásárlás. 

A cég mindezt egy felhasználóbarát telefonos applikáción keresztül teszi elérhetővé. Éppen ezért gyakran egy applikációbanknak is nevezik az innovatív vállalatot.

Az applikációt folyószámlaként, valamint virtuális pénztárcaként is használhatod. Itt akár 30 különböző pénznemben is tarthatod pénzed egyszerre.

Az app-en belül található virtuális kártya mellett fizikai Revolut kártya is igényelhető, melyet szintén ingyen megkaphatsz (ennek előnyeiről később lesz szó).

Mire jó a Revolut kártya?

Mint minden FinTech vállalat, a Revolut is azzal a céllal jött létre, hogy megoldjon olyan problémákat, amellyel a 21. századi modern társdalom küzd.

A Revolut esetében ezek az alábbiak voltak: magas banki költségek és díjak, hosszas és körülményes számlanyitási folyamat, pénzügyi tranzakciók napokig elnyúló célba érése stb.

  • FOLYÓSZÁMLA ÉS IBAN: Ugyanúgy működik, mint egy hagyományos bankszámla. Vásárolhatsz kártyával, fizethetsz akár érintéssel is, készpénzt vehetsz fel ATM-ekben, pénzt tölthetsz rá, utalhatsz másoknak, stb.
  • INGYESEN PÉNZVÁLTÁS: A Revolut talán legjobb és legnépszerűbb előnye, hogy díjmentesen válthatsz valutát 30 féle pénznemben. Ráadásul ezt a legkedvezőbb, bankközi átváltási árfolyamon teheted meg.
  • TARTS TÖBB DEVIZÁT EGYSZERRE: Egyetlen számlán akár 30 különböző pénznemet is tarthatsz egyszerre. A devizák közötti váltás néhány kattintásba telik.
  • DÍJMENTES KÜLFÖLDI FIZETÉS: Több mint 150 pénznemben fizethetsz külföldön vagy online teljesen díjmentesen. Vásárláskor a pénzed automatikusan a helyi devizára vált át, bankközi átváltási árfolyamon.
  • UTALJ KÜLFÖLDRE DÍJMENTESEN: Az alkalmazás lehetővé teszi, hogy 30 különböző pénznemben utalj külföldre díjmentesen a bankközi árfolyamot használva.
  • AZONNALI ÉS INGYENES PÉNZKÜLDÉS ISMERŐSÖKNEK: Küldj pénzt ismerőseidnek ugyanolyan könnyedséggel, mintha üzenetet küldenél nekik. A pénz abban a percben megjelenik a számlájukon, és erről értesítést is. Tartoznak neked? Néhány kattintással kérést küldhetsz az összegről, sőt a csoportos kiadásokat is szétoszthatjátok egymás között egy esti sörözés vagy vacsora után.
  • KÖVESD A KIADÁSAIDAT: Különböző kategóriákra bontva láthatod a kiadásaidat, így könnyen elemezheted, hogy mire, mennyit és hol költöttél.
  • HATÉKONY MEGTAKARÍTÁS: Állíts be költséglimiteket, a túlköltekezés elkerüléséért. Nyiss széfeket különböző célokra (pl.: álomnyaralás, új telefon), és takaríts meg rá automatikusan a Revolut SZÉF funkciójával. Kerekítsd fel az aprópénzt minden vásárlás után, és tedd automatikusan félre a kerekítési összeget.
  • JUTALÉKMENTES RÉSZVÉNYVÁSÁRLÁS: Lehetőséged van részvényekkel kereskedni jutalékmentesen.
  • TARTSD BIZTONSÁGBAN A PÉNZÜGYEIDET: Bármikor változtathatsz PIN-kódot, beállíthatsz költési limiteket vagy befagyaszthatod kártyádat mindössze néhány gombnyomással.
  • KEZELD AZ ÖSSZES PÉNZÜGYEDET EGY HELYEN: Boltban fizetéstől, megtakarításig vagy kriptovaluták vásárlásáig mindent megtehetsz egyetlen egy felhasználóbarát alkalmazáson belül.

Revolut kártya típusok

A Revolutnál kétféle kártyát kapsz, amivel vásárolhatsz: egy virtuális betéti kártyát és egy hagyományos fizikai betéti kártyát.

revolut kártya típusok

Virtuális Kártya

A virtuális bankkártyát a Revolut alkalmazásán belül tudod teljesen ingyenesen létrehozni, és ezután azonnal indíthatsz fizetéseket.

A kártyát online és applikáción belüli vásárlásokra használhatod, valamint üzletekben is tudsz fizetni Apple Pay vagy Google Pay használatával.

A kártya nyilvánvaló előnye a biztonság. Mivel csak az alkalmazáson belül lehet hozzáférni, így biztos, hogy nem lopják el vagy nem veszítheted el, mint egy hagyományos fizikai kártyát.

Az app-en belül vásárlási limiteket állíthatsz be, valamint le tudod tiltani a kártyád mindössze néhány kattintással, ha éppen nem használod.

Összesen 5 ilyen virtuális kártyát tudsz igényelni ingyenesen. Ez további biztonságot nyújt, valamint minden egyes kártyán különböző vásárlási limitet állíthatsz be, így nagyobb kontroll alatt tarthatod vásárlásaid.

Ha Premium vagy Metal csomaggal rendelkezel, akkor korlátlan mennyiségben tudsz igényelni egyszer használatos virtuális kártyát. Ez azt jelenti, hogy minden egyes vásárlás után automatikusan egy új adatokkal rendelkező virtuális kártyát kapsz, ami maximum biztonságot nyújt.

Fizikai Kártya

Virtuális kártyával nincs lehetőséged készpénzfelvételre. Ehhez szükséged van egy fizikai kártyára. 

A fizikai kártya további előnye, hogy a világ olyan helyein is használhatod, ahol az Apple vagy Google Pay nem működik.

A fizikai kártyát is megrendelheted ingyenesen, viszont Standard csomag esetében a szállítási költséget Neked kell fizetned.

Az applikáción belül ennél a kártyánál is beállíthatsz vásárlási limitek, valamint bármikor befagyaszthatod vagy PIN-kódot változtathatsz. 

Revolut Csomagok És Díjak 

Jelenleg négy számlacsomag érhető el a Revolutnál, amelyek különböző előnyökkel járnak. A Standard csomag bárki számára elérhető és teljesen ingyenes.

Revolut Standard

revolut standard csomag

Ez a Revolut legalapvetőbb csomagja, ami teljesen ingyenes.

Ha fizikai kártyát szeretnél igényelni mindössze a szállítási költséget kell állnod, amely nagyjából 6 euró. 

Többek között lehetőséged van az alábbiakra: 

  • 5 darab virtuális kártya létrehozására
  • 30 különböző pénznemben tarthatod a pénzed egyetlen számlán
  • Díjmentes devizaátváltás bankközi árfolyamon hétköznap havi 350 000 HUF-ig (hétvégén 1%-os felárat kell fizetned)
  • Díjmentes készpénzfelvétel havi 75 000 Ft-ig
  • Revolut Junior 1 gyermek számára
  • Több, mint 150 pénznemben fizethetsz külföldön vagy online, bankközi árfolyamon
  • Ingyenesen utalhatsz pénzt más Revolut felhasználóknak vagy külföldre (SEPA-övezeten belül)

Láthatod, hogy a teljesen ingyenes csomag is számos nagyszerű előnnyel jár. Éppen ezért mindenki kipróbálhatja, költségráfordítás nélkül.

Revolut Plus 

revolut plus csomag

Ez a Revolut legalapvetőbb csomagja, ami teljesen ingyenes.

Ha fizikai kártyát szeretnél igényelni mindössze a szállítási költséget kell állnod, amely nagyjából 6 euró. 

A Revolut Plus a cég legújabb csomagja, amelyet 1 199 Ft havi díjért cserébe megkaphatsz. Az éves díj 11 999 Ft, ami azt jelenti, hogy lényegében 2 hónapot ingyen kapsz.

A Revolut Plus tartalmazza Standard csomag összes előnyét és további extrákat is. 

A Plus csomag egy jó lehetőség lehet például azoknak, akik használni szeretnék a Junior számlát 2 gyermek számára (a Standard csomaggal csak 1 gyermek számára lehetséges).

Revolut Premium

revolut premium csomag

Ez a Revolut legalapvetőbb csomagja, ami teljesen ingyenes.

Ha fizikai kártyát szeretnél igényelni mindössze a szállítási költséget kell állnod, amely nagyjából 6 euró. 

A Premium csomag a Revolut legnépszerűbb csomagja, amely havi 2 500 Ft-ba kerül. 

Az éves díj 25 000 Ft, ami azt jelenti, hogy lényegében 2 hónapot ingyen kapsz.

A Premium számla már jóval több előnnyel jár a Standard (és Plus) csomaggal szemben: magasabb limitek, kedvezőbb költségek befektetések során, magasabb biztonság (pl.: korlát egyszer használatos kártya), valamint további extra funkciók és szolgáltatások utazás során.

Ez a csomag nagyszerű választás lehet mindazok számára, akik sokat utaznak külföldre, gyakran váltanak devizát és/vagy rendszerint vásárolnak online.

Revolut Metal

revolut metal csomag

Ez a Revolut legalapvetőbb csomagja, ami teljesen ingyenes.

Ha fizikai kártyát szeretnél igényelni mindössze a szállítási költséget kell állnod, amely nagyjából 6 euró. 

A Metal csomagot választva a Revolut által kínált összes szolgáltatást élvezheted havi 4 200 Ft-os díjért cserébe. 

Ha éves előfizetésre váltasz akkor 42 000 Ft, ami azt jelenti, hogy lényegében 2 hónapot ingyen kapsz.

Ugyanúgy, mint a Premium csomag, ez is főként azok számára alkalmas, akik sokat utaznak külföldre.

A Premium csomaghoz képest, itt kapsz egy rendkívül dizájnos Metal kártyát is. Ennek azonban nem sok értelmét látom a mai okostelefonnal fizetős világban.

Továbbá részesülsz a Revolut pénzvisszatérítési szolgáltatásában is. Ez egy vonzó ajánlat azonban a teljes pénzvisszatérítés csak a havi kártyadíj összegére korlátozódik.

Ennek ellenére jó lehetőség lehet, hiszen hozzáférhetsz a Revolut összes funkciójához lényegében ingyen.

Áttekintő: milyen díjakat alkalmaz a Revolut?

Bár a fenti táblázat már részletezte a különböző díjakat, érdemes ezeket mégis összegezni kategóriákra bontva.

1. Havi vagy éves díjak

CSOMAGHAVI DÍJ
StandardIngyenes
Plus1 199,99 FT/hó
Premium2 500 FT/hó
Metal4 200 FT/hó

Éves díj fizetése esetén 2 hónapot ingyen kapsz. 

2. Készpénzfelvétel díja

Mindegyik számla lehetővé teszi a díjmentes ATM-es pénzfelvételt egy bizonyos határig.

CSOMAGKÉSZPÉNZFELVÉTEL LIMIT
Standard75 000 Ft / hó vagy max. 5x
Plus75 000 Ft / hó
Premium150 000 Ft / hó
Metal300 000 Ft / hó

Az ezt meghaladó összegekre 2%-os díj, de legkevesebb 400 Ft kerül felszámolásra.

3. Valutaváltási Árfolyam És Díj

Hétköznap teljesen ingyenesen tudsz devizát váltani 30 pénznemben a legkedvezőbb, bankközi átváltási árfolyamon (kivéve a thai bát és az ukrán hrivnya, amelyek esetében 1%-os felárat kell fizetned). 

Standard és Plus csomagok esetén a limit 350 000 HUF, amiután egy 0,5%-os díjat kell fizetned. A Premium és Metal csomagokkal pedig korlátlan tudsz pénzt váltani.

Mivel a Revolut hétvégén rögzíti az árfolyamokat (ezzel védekezve az árfolyamingadozás ellen), hétvégi pénzváltásnál 1%-os felárat kell fizetned (a thai bát és az ukrán hrivnya esetében 2%-os felár fog terhelni).

Emiatt jó észben tartani, hogy olyan kártyás fizetésért, készpénzfelvételért és/vagy külföldi átutalásért, amely devizaváltást eredményez, hétvégén felárat kell fizetned.

TIPP: Ennek elkerülésére van azonban egy egyszerű megoldás. Ha már előre tudod, hogy hétvégén külföldre utazol, és pénzt küldesz, pénzt szeretnél váltani vagy külföldi webshopon vásárolsz, akkor már hétköznap érdemes devizát váltanod, hiszen így elkerülheted a 0,5%-os díjat.

4. Pénzátutalási díjak

Azonnali pénzküldés más Revolut felhasználóknakIngyenes
Helyi fizetések a számlád alap pénznemébenIngyenes
Nemzetközi átutalások a SEPA-övezeten belül (EU + UK + Svájc) euróbanIngyenes
Nemzetközi (nem-SWIFT) átutalások a SEPA-övezeten kívül vagy eurótól különböző pénznemben 1x ingyenes, majd 150 Ft minden alkalommal(Premium és Metal csomaggal minden átutalás díjmentes) 
Nemzetközi, SWIFT átutalások a SEPA-övezeten kívül vagy eurótól különböző pénznemben 1 000 Ft USD esetében vagy 2 000 Ft minden másfajta pénznemben
(Premium és Metal csomaggal az első átutalás ingyenes)

Revolut regisztráció és kártya igénylés 

A Revolut fiók létrehozása nagyon egyszerű, és csak néhány percbe telik

Revolut kártya igénylés

1. Lépés: Add meg a telefonszámod a Revolut oldalán

Először is a telefonszámodat kell megadnod, amit ide kattintva tehetsz meg. Erre a telefonszámra fognak üzenetben egy linket küldeni az alkalmazás letöltéséhez.

2. Lépés: Töltsd le az alkalmazást az üzenetben kapott hivatkozásra kattintva 

Az üzenetben kapott hivatkozásra kattintva letöltheted a Revolut applikációját.

3. Lépés: Add meg a kért adatokat, és hozd létre a felhasználói fiókodat 

Az alkalmazás letöltése után elkezdheted a felhasználói fiókod létrehozását. 

Ehhez néhány személyes adatot kell megadnod (név, születési dátum, lakcím és e-mail cím), valamint igazolnod kell a személyazonosságodat egy arckép készítésével, és egy igazoló dokumentum lefényképezésével.

A felhasználói fiókod létrehozását követően várnod kell néhány percet míg a Revolut felülvizsgálja a benyújtott adatokat.

4. Lépés: Tölts fel pénzt a Revolut számládra  

Miután jóváhagyták a felhasználói fiókodat legalább 3 500 Ft-ot kell feltöltened a számládra, amellyel megerősíted, hogy valós felhasználói személy vagy.

A kártya feltöltése nagyon egyszerű, ugyanúgy működik, mint egy online vásárlás. 

Feltöltést követően a pénzed azonnal megjelenik a Revolut számládon, és szabadon csinálhatsz vele azt, amit szeretnél.

5. Lépés: Rendeld meg az ingyenes bankkártyádat

Az utolsó lépés a bankkártya megrendelése, amit az applikáción belül tudsz megtenni. 

Ez teljesen ingyenes, Neked mindössze a szállítási díjat kell fizetni. Standard kézbesítés esetén a szállítási idő legfeljebb 9 munkanap, expressz kézbesítéssel azonban ez legfeljebb csak 4 munkanap.

Revolut alkalmazás használata

A Revolut applikációjának használata roppant egyszerű és felhasználóbarát.

Az alkalmazás az alábbi három ablakra van osztva: (1) Főoldal, (2) Fizetések, és (3) Irányítóközpont.

1. Főoldal

Bejelentkezés után ezt az ablakot látod először, amely öt további részre van osztva.

Számlák
Itt többek között az alábbiak lehetségesek:

  • Új számla hozzáadása
  • Láthatod a számládon levő összeget különböző pénznemekben
  • Devizaváltás (itt tudod beállítani az automatikus váltást is)
  • Revolut kártya feltöltése (forint befizetés is lehetséges)
  • Pénzküldés ismerőseidnek
  • Utalás bankszámlára
  • Utalás bankszámlára
  • Láthatod a tranzakcióidat és a költségeidről készült elemzéseket
[/su_spoilers

Kártyák
Ezen az ablakon az alábbiakra van lehetőséged:

  • Láthatod az virtuális és fizikai kártyáidat
  • Új kártya létrehozása
  • Virtuális kártya hozzáadása az Apple Wallethez
  • Fizikai betéti kártya igénylése
  • Kártya befagyasztása (és feloldása)
  • PIN-kód változtatása
  • További beállítások: kártya megszüntetése, költési limitek beállítása, kártya felcímkézése
Részvények
Itt tudsz részvényekbe fektetni.
Kriptopénz
Itt tudsz kriptopénzt vásárolni.
Széfek
Itt tudsz személyes és csoportos széfeket nyitni különböző célokra. Továbbá itt tudod beállítani az automatikus megtakarítást egy adott összeg rendszeres átutalásával a széfekbe, akár a vásárlások utáni aprópénz félretételével is.
További lehetőségek
Végül, a főoldal bal felső sarkában megjelenő kis körre rákattintva elérheted a profilodat. Itt többek között az alábbiakra van lehetőséged:

  • Láthatod a személyes adataidat
  • Magasabb díjcsomagra válthatsz
  • Megtekintheted a különböző limiteket
  • Különböző beállításokat érhetsz el

2. Fizetések

Az ablak az alábbi 3 részre van osztva:

Átutalások
Itt többek között az alábbiak lehetségesek:

  • Pénzküldés Revolutos ismerőseidnek vagy platformon kívüli bankszámlára utalás
  • Közös számla szétosztása ismerősök között
  • Pénzküldés vagy pénzkérés hivatkozással
Ütemezve
Itt láthatod az ütemezett költségeidet (pl.: olyan havi feliratkozásokat, mint a Netflix, Spotify stb.)

3. Irányítóközpont

Kártyák
Ezen az ablakon az alábbiakra van lehetőséged:

  • Láthatod az virtuális és fizikai kártyáidat
  • Új kártya létrehozása
  • Virtuális kártya hozzáadása az Apple Wallethez
  • Fizikai betéti kártya igénylése
  • Kártya befagyasztása (és feloldása)
  • PIN-kód változtatása
  • További beállítások: kártya megszüntetése, költési limitek beállítása, kártya felcímkézése
Zsebek
Különböző zsebeket hozhatsz létre a kifizetendő számláid rendszerezésére.
Junior
Itt tudsz Junior számlát nyitni gyermekeid számára.
Csoportszámlák
Létrehozhatsz egy csoportot családoddal vagy barátaiddal, és itt rendezhetitek a csoportos költségeket.
Adományok
Az alkalmazáson keresztül lehetőséged van adományozni jótékonysági szervezeteknek, amelyek az adomány 100%-át megkapják.
Részvények
Itt (is) tudsz részvényekbe fektetni.
Árucikkek
Itt (is) tudsz árucikkekbe fektetni.
Kriptopénz
Itt (is) tudsz kriptopénzbe fektetni.
Széfek
Itt tudsz személyes és csoportos széfeket nyitni különböző célokra. Továbbá itt tudod beállítani az automatikus megtakarítást egy adott összeg rendszeres átutalásával a széfekbe, akár a vásárlások utáni aprópénz félretételévelt is.
Ajándékok
Itt küldhetsz pénzt ajándékba valakinek egy személyre szabott üzenettel együtt. Előre beállíthatod, hogy melyik nap szeretnéd elküldeni és kinek (pl.: szülinapra).
SmartDelay és reptéri prémium várók
Ha géped több, mint egy órát késik, akkor barátaiddal ingyenesen igénybe vihetitek a reptéri prémium várótermeket.
Biztosítás
Lehetőséged van mobiltelefon biztosítást vásárolni, de akár egészségügyi biztosítást is köthetsz néhány kattintással.

Revolut és a biztonság 

Jogosan merül fel a kérdés, hogy biztonságos-e a Revolut főleg, hogy egy fiatal cégről van szó, amely ráadásul jelenleg veszteséges.

A rövid válasz az, hogy a Revolut meglehetősen biztonságos. Ennek ellenére semmiképp nem tartanám a teljes vagyonomat a Revolut számlámon. 

De nézzük a teljes választ.

Bank-e a Revolut?

Először is fontos megérteni, hogy a Revolut hivatalosan még nem bank, legalábbis nem mindenhol. 

Hadd magyarázzam meg!

Bár 2018 decemberében a Revolut Litvániában banki engedélyt kapott, ezért ott bankként működhet a Revolut Bank UAB leányvállalata által. A többi európai országban azonban még nem kapott erre engedélyt (jelenleg dolgoznak ezen).

Ez azért is fontos, mert a banki engedély megszerzésével a litvániai Revolut Bank UAB leányvállalatnál levő ügyfelek 100 000 eurós betétbiztosítási védettséget élveznek

Ez azonban egyelőre csak a litvániai ügyfelekre érvényes, más európai országok ügyfelei ebben nem részesülnek.

Ki szabályozza a Revolutot?

A Brexit következményeképpen a korábban angliai leányvállalat (Revolut Ltd) alatt regisztrált magyarországi ügyfelek fiókja egy újonnan létrehozott litvániai leányvállalat (Revolut Payments UAB) alá költöztek.

Épp ezért már nem az egyesült királyságbeli FCA a szabályozó, hanem Litvánia központi bankja.

Hogyan védik az ügyfelek pénzét?

A Revolutnak kötelessége elkülöníteni a saját pénzét az ügyfelek pénzétől, amit egy hitelintézetnél (Barclays) külön számlán tartanak az ügyfél nevében.

Így abban az esetben, ha a Revolut fizetésképtelenné válik, akkor nem veszíted el a pénzed. 

Fontos azonban, hogy mivel a Revolut hivatalosan még nem bank, így a litvániai ügyfelek kivételével az ügyfelek nem részesülnek betétbiztosítási védelemben.

Biztonságos-e maga az applikáció?

Ami az applikáció biztonságát illeti, a Revolut szerint 7x biztonságosabb, mint a nagy bankok csalásellenes rendszerei.

A cég rendszerei olyan machine learning algoritmusokat használnak, amelyek képesek a gyanús tranzakciók felderítésére. Ha ilyen tranzakció merül fel, akkor azonnal befagyasztják a kártyádat a pénzed védelme érdekében.

  • Az alkalmazást jelszó vagy ujjlenyomat-azonosító védi
  • Egyszerűen változtathatsz PIN-kódot
  • Vásárlási limiteket állíthatsz be
  • Bármikor és azonnal befagyaszthatod a kártyád, és akármikor újra aktiválhatod
  • Letilthatod a készpénzfelvételt, online tranzakciókat
  • A 3D-Secure ellenőrző funkcióval kártyafizetés után az applikációban jóvá kell hagynod a fizetést
  • Minden fizetés után azonnal értesítést kapsz a telefonodon
  • Fizikai kártyád mellé, akár további 5 virtuális kártyát is létrehozhatsz, amely további biztonságot kínál
  • A Premium és Metál csomagban korlátlan egyszer használatos virtuális kártyát kapsz.

A Revolut Leghasznosabb Funkciói

1. Automatikus Váltás 

A Revolut automatikus pénzváltó funkciója nyomon követi az adott árfolyamot (pl.: HUF-EUR), és egy általad előre beállított célárfolyam alapján automatikusan átváltja a pénzedet

revolut automatikus átváltás
Forrás: revolut.com

Ez lényegében lehetővé teszi, hogy kihasználj egy számodra kedvezőbb árfolyamot anélkül, hogy Te magad kellene figyeld a piacot.

Példa: Feltételezzük, hogy az EUR-HUF árfolyam jelenleg 350. Az alkalmazáson belül beállíthatod, hogy a Revolut automatikusan váltson át Neked 100 000 forintot euróra amikor az árfolyam eléri a 330-as szintet.

A pénzed automatikus átváltására a Revolut limitáras vagy a stop megbízását kell használnod.

  • Stop megbízás: megadhatod azt a stopárat, amelyen az adott devizát megszeretnéd venni vagy elszeretnéd adni
  • Limitáras megbízás: megadhatod azt a limitárat - vagyis vétel esetén azt legmagasabb árat (eladás esetén azt a legalacsonyabb árat) - , amelyen még megéri Neked megvenni (vagy eladni) az adott devizát

2. Azonnali pénzküldés és fogadás

Elképesztő egyszerűséggel tudsz pénzt küldeni Revolutos ismerőseidnek. 

Lényegében ugyanúgy küldhetsz pénzt, mintha egy szimpla üzenetet küldenél nekik. A pénz azonnal megjelenik a számlájukon, amiről értesítést kapnak. 

revolut pénzküldés
Forrás: revolut.com

Az applikációban ismétlődő fizetéseket is beállíthatsz egy általad kívánt időpontra. 

Beállíthatod például, hogy minden hónap első napján a Revolut automatikusan utalja át a lakbért.

Ha mások küldenek Neked pénzt, akkor az azonnal megjelenik a Te számládon, amiről értesítést kapsz telefonon. 

3. Pénz igénylése

Tartozik valaki Neked? 

Néhány kattintással kérést küldhetsz neki a szóban forgó összegről, amiről az illető nyomban értesítést kap. 

Példa: néhány barátommal közösen használok egy Netflix-fiókot, amit én menedzselek. A Revoluton beállítottam, hogy minden hónap első napján az alkalmazás automatikusan küldjön egy kérést nekik a megfelelő összegről. Ha elküldték az összeget, akkor arról azonnal értesítést kapok.

? How to Request Money

4. Közös számla szétosztása 

A funkciót használva szétoszthatjátok a számlát egymás között egy baráti sörözés vagy vacsora után. 

Nincs több kellemetlen készpénzes elszámolás!

revolut közös számla szétosztása
Forrás: revolut.com

Ha Te fizettél, akkor kérést küldhetsz ismerőseidnek, amiről értesítést kapnak. Ezután rögtön elküldhetik a tartozásukat. A pénz azonnal megjelenik a számládon és láthatod, hogy ki törlesztette a tartozását. 

Ugyanígy szétoszthatsz olyan egyéb közös költségeket, mint a lakbér vagy rezsi.

5. Revolut Széf: automatikus megtakarítás 

Mindannyian tudjuk, hogy meg kellene takarítanunk, de sokszor mégsem teszünk így. Sokaknak nehezére esik, ami részben érthető is.

A Revolut Széf szolgáltatása azonban leveszi a terhet a válladról, és automatikusan segít megtakarítani.

Ún. széfeket nyithatsz különböző célokra (pl.: kirándulás Japánba, Apple Watch vásárlás, esküvő) és beállíthatod az ehhez szükséges összeget.

Forrás: revolut.com

A Revolut automatikusan elkezd félretenni a megadott célokra. Ezt kétféle képpen teszi lehetővé:

  • Fizetéskor felkerekíti az összeget egész számra és az aprópénzt automatikusan félreteszi a megadott célokra
  • Beállíthatod, hogy az alkalmazás rendszeresen (pl.: minden hónapban miután megkaptad a fizetésedet) és automatikusan tegyen félre egy nagyobb összeget a megtakarítási számládra (széfedbe)

Ha összegyűlt az összeg, akkor az alkalmazás értesíteni fog.  

Nagyobb pénzügyi célokat is felállíthatsz- így egy új lakásra vagy akár nyugdíjra is megtakaríthatsz. 

6. Költségvetés és elemzés 

A legtöbb embernek fogalma sincs, hogy mire megy el a pénze. Az Revolut applikáció segítségével azonban könnyedén nyomod követheted a költségeidet.

Vásárláskor a Revolut automatikusan csoportosítja a költségeidet, így kategóriára bontva láthatod, hogy mire és mennyit költesz. 

Lehetőséged van költségvetést is felállítani. Költséglimiteket állíthatsz be, hogy mire mennyit szeretnél költeni havonta, a Revolut pedig meghatározza a napi költségkeretet

revolut költségvetés
Forrás: revolut.com

Napi kiadásaidról a rendszer értesítéseket küld és figyelmeztet, ha közelítesz a keret teljesítéséhez.

7. Google és Apple Pay: érintéses fizetés telefonnal 

A Revolut támogatja az Apple Pay és Google Pay szolgáltatásokat is, így a telefonos fizetés sem akadály.

Néhány kattintással a kártyádat hozzáadhatod az okosórádhoz vagy okostelefonodhoz, és azonnal fizethetsz.

8. Ügyfélszolgálat 

24 órás ügyfélszolgálat áll rendelkezésedre, amit az alkalmazáson belül érhetsz el. 

Kérdéseidet chaten keresztül teheted fel, azonban egyelőre csak angolul. Magyar ügyfélszolgálat még nem létezik. 

9. Revolut Junior kártya

A Revolut nemrég vezette be a Junior számlát, amely 7 és 17 év közötti gyermekeknek szól.

Revolut Junior kártya

A szolgáltatást használva a szülők megtaníthatják gyermekeiknek, hogy hogyan kell okosan gazdálkodni a pénzzel (pl.: hogyan kell takarékoskodni és észszerűen költekezni). 

Az ilyen pénzügyi készségek minél korábbi elsajátítása pozitív hatással van a gyermek felnőttkorára.

Mindezt úgy teheted meg, hogy Te, mint szülő tartod felügyelet alatt gyermeked Junior számláját.

Ha ún. vezető szülőként vagy beállítva, akkor a gyermeked Revolut Junior fiókja a személyes Revolut fiókod egy alfiókja, amely fölött a szülőnek 100%-os irányítása van

  • Junior számla, kártya és applikáció a gyermeked számára
  • A saját Revolut applikációdon keresztül költőpénzt tölthetsz gyermeked Junior számlájára
  • Azonnali értesítést kapsz okostelefonodon, amikor a gyermeked fizet a Junior kártyájával
  • Mivel Te, mint szülő felügyeled a gyermeked számláját szabályokat határozhatsz meg, hogy hol és mire használható a kártya
  • Kövesd a gyermeked zsebpénzét
  • Állíts be feladatokat számukra (pl.: mosogatás, fű lenyírása stb.), amiért cserébe zsebpénzt kereshetnek (így megtaníthatod, hogy a pénzért meg kell dolgozni)
  • Hozz létre digitális malacperselyt
  • Állíts be célokat (pl.: a legújabb játék megvásárlása) számukra és ösztönözd őket, hogy megtakarítsanak a cél elérésének érdekében (közös célok beállítására is van lehetőség)
  • Maga a gyerek is bármikor ellenőrizheti számlája egyenlegét és korábbi kiadásait, így felelőségteljesen szem előtt tartva, hogy jól beosztja-e a zsebpénzét

A Revolut Junior számla elérhető az ingyenes Standard csomag keretén belül egy gyermek számára

Ha több gyermekedet is szeretnéd ösztönözni az okos pénzkezelésre, akkor a Plus és Premium csomagot választva további 1 gyermeknek (tehát összesen kettőnek) nyithatsz számlát.

Ha több, mint két gyermeknek szeretnél számlát nyitni, akkor a Metal csomagra lesz szükséged.  

Ha hozzá szeretnél férni az olyan exkluzív funkciókhoz, mint például egy másik szülő hozzáadása, vagy különböző célok és feladatok felállítása, akkor legalább a Plus-os csomagot kell választanod. 

Revolut használata külföldön 

Külföldi vásárlás esetén a tradicionális bankok többsége tranzakciós díjakat számít fel a kártya külföldi használatáért, valamint kedvezőtlen árfolyamon váltja át a pénzünket.

Éppen ezért a Revolut jelentős előnyökkel jár különösen azok számára, akik sokat utaznak külföldre, ugyanis lehetőséged van világszerte díjmentesen fizetni több, mint 150 pénznemben.  

Lényegében ugyanúgy díjmentesen használhatod a kártyádat, mint itthon, Magyarországon.

Fizetéskor a számládon levő pénz automatikusan átvált a helyi pénznemre a legkedvezőbb, bankközi árfolyamot használva.

Továbbá lehetőséged van készpénzfelvételre külföldön is bizonyos korlátokon belül (a limiteket fentebb már részleteztem).

Revolut befektetések

Ahogyan fentebb említettem a Revoluton keresztül munkára foghatod a pénzed, és befektetheted megtakarításaid részvényekbe, kriptopénzbe vagy árucikkekbe. 

1. Jutalékmentes részvényvásárlás

A Revolut tőzsdei szolgáltatásának köszönhetően lehetőséged van részvényekkel is kereskedni, jutalékmentesen. 

CSOMAGINGYENES TRANZAKCIÓK 
STANDARD1 tranzakció, efelett 368 Ft / ügylet
PLUS3 tranzakció, efelett 368 Ft / ügylet
PREMIUM5 tranzakció, efelett 368 Ft / ügylet
METALKorlátlan 

Az egyetlen díj, amit fizetned kell az egy 0,12%-os éves letétkezelési díj, ami a portfóliód piaci értéke alapján számítódik ki.

Ezzel a Revolut a legolcsóbb európai brókerek közé tartozik (főként a magyar brókerekhez viszonyítva, amelyek továbbra is magas jutalékokat és további díjakat számítanak fel).

ELŐNYÖK

  • Jutalékmentes értékpapír-vásárlás
  • Alacsony letétkezelési díj a magyar brókerekkel szembenLehetőség tört részvények vásárlására, így akár 1 euróval is elkezdhetsz befektetni
  • Könnyen átlátható és egyszerűen használható tőzsdei felület

HÁTRÁNYOK

  • Szűk részvénykínálat (egyelőre csakis 850 amerikai részvény elérhető)
  • Korlátozott ingyenes tranzakciók (csak a Metal csomaggal korlátlan)
  • ETF-ek nem elérhetők
  • 0,12% letétkezelési díj néhány külföldi brókerrel szemben, akik nem számítanak fel ilyen díjat (pl.: Degiro)

2. Kriptovaluta vásárlás

A Revolut alkalmazásán át megdöbbentően egyszerűen tudsz kriptovalutákba fektetni.

A számládon található összeget bármikor néhány kattintással kriptovalutára tudod váltani. 

Jelenleg az alábbi kriptodevizákba tudsz fektetni a Revolut keresztül: Bitcoin (BTC), Litecoin (LTC), Ethereum (ETH), Bitcoin Cash (BCH), Ripple (XRP), Stellar Lumens (XLM), EOS (EOS), Tezos (XTZ), OMG Network (OMG) és 0x (ZRX).

ELŐNYÖK

  • Elképesztően gyors és egyszerű vásárlási folyamat
  • Lehetőség tört egységek vásárlására, így akár 1 dollárral is elkezdhetsz befektetni
  • Hozzáférés a legnépszerűbb kriptovalutákhoz
  • Automatikus pénzváltás kriptovalutára, amikor az árfolyam eléri az általad előre megadott értéket

HÁTRÁNYOK

  • A Revolut nem támogat egyedi kriptovaluta walleteket (azaz pénztárcákat)
  • Csak a Revolut platformján belül használhatod a kriptovalutákat, és nincs lehetőséged ezeket kivenni vagy a platformon kivülre küldeni
  • Magas díjak (2,5%-os felár, ha nincs legalább Premium csomagod)
  • További 0,5%-os díjjal terhelnek, ha 1 000 eurónál több pénzt váltasz

Revolut Business kártya cégeknek

A Revolut Business a Revolut üzleti számlája, amely különböző cégeknek lett kialakítva. Jelenleg több, mint 500 ezer üzleti ügyfele van Revolutnak.

Ezzel a szolgáltatással lehetőséged van a céged összes pénzügyét egy helyen kezelni. Különösen hasznos az olyan vállalatok számára, amelyek gyakran utalnak határokon túl. 

Az üzleti számla lehetővé teszi, hogy számos pénznemben tárolj, küldj, fogadj vagy pénzt válts bankközi árfolyamon. Mindezt egyszerűen és gyorsan, néhány kattintással megteheted.

Revolut vélemények és tapasztalatok

Általánosságban el lehet mondani, hogy az emberek pozitívan vélekednek a Revolutról, és jó tapasztalatuk van. 

Ezt a folyamatosan növekvő ügyfélbázisuk is tükrözi, amely mára már 15 millióra növekedett.

Természetesen, mint minden termék és szolgáltatás esetén a Revolut esetében is akadnak néhányan, akik nincsenek megelégedve vagy rossz tapasztalatuk volt.

Revolut vélemények a Trustpilot alapján

Úgy gondolom, hogy a Trustpilot egy jó kiindulópont lehet, hogy megtudjuk hogyan is vélekednek az emberek a Revolutról. 

Forrás: Trustpilot

88,321 értékelés alapján azt láthatjuk, hogy az emberek 76%-a kiválónak minősítette a Revolut szolgáltatásait. Ez egy igencsak jó értékelésnek számít.

Továbbá, azt is láthatjuk, hogy az emberek mindössze 9%-a adta a legalacsonyabb értékelést

A negatív kommentek többségét megnézve nagyon sok embernek nem is maga a Revolut szolgáltatásával volt problémája. 

Vannak azért károsultak

A közösségi médián kifejtett tapasztalatok alapján az látható, hogy volt már példa arra, hogy a Revolut egy váratlan pillanatban zárolta az ügyfél számláját, és emiatt napokig nem fért hozzá a pénzéhez.

A probléma abból adódik, hogy a pénzmosás megfékezése érdekében jelentősebb tranzakció esetén a pénzügyi intézeteknek kötelességük beazonosítaniuk az ügyfeleiket.

Számlanyitáskor azonban egy személyazonosságot igazoló igazolványon kívül a Revolut semmiféle dokumentumot nem kér. Éppen így teszi vonzóvá a számlanyitás folyamatát. 

Abban az esetben, ha zárolják a számládat azonban néhány dokumentumot kell beküldened az ügyfélszolgálatnak. A gond az, hogy a tapasztalatok azt mutatják, hogy az ügyfélszolgálat igencsak lassú ilyen esetekben, és néhány napba is beletelhet míg feloldják a számládat.

Ráadásul, az ügyfélszolgált jelenleg csak angolul elérhető, így ez gondot okozhat mindazok számára, akik nem beszélik a nyelvet.  

Én személyesen soha nem tapasztaltam ezt.

Revolut vélemény: a saját tapasztalataim

Hároméves személyes tapasztalatom alapján teljesen meg vagyok elégedve a Revoluttal, és a cég által kínált szolgáltatásokkal. 

Számos közeli családtagomnak és barátomnak ajánlottam az Revolut használatát. Sokan el is kezdték használni, és a visszajelzések alapján mindenki elégedett.

Íme néhány dolog, amire én használom az alkalmazást és amiért meg vagyok elégedve vele:

  • Baráti sörözések után az alkalmazást használva kellemetlenségek nélkül könnyedén szétosztjuk a számlát egymás között
  • Mivel külföldön tanultam és mai napig is gyakran utazom külföldre, a Revoluttal rengeteget megspóroltam a díjmentes, bankközi árfolyamon történő devizaátváltással, ingyenes pénzátutalással, valamint a külföldi / online vásárlásokkor
  • Az ügyfélszolgálattal is nagyon jó tapasztalatom volt: chaten keresztül mindig gyors válaszokat kaptam a kérdéseimre, viszont előfordult az is, hogy 1 órát kellett várnom a válaszra. Számomra ez viszont nem jelent problémát. Az olyan kulcsfontosságú funkciók, mint a kártya befagyasztása (ha mondjuk elveszítettem vagy ellopták) vagy PIN-kód csere néhány kattintással elérhető
  • Általában csak annyi pénzt tartok a számlámon, amennyire rövid időn belül szükségem lesz. Ha pénzt szeretnék váltani, online szeretnék fizetni, külföldre utazom vagy online vásárolok, akkor pénzt töltök a Revolut kártyámra, és inkább azt használom a hagyományos bankkártyámmal szemben (alacsonyabb költségek és nagyobb biztonság érdekében).

Összegzésben, mindenki szívesen ajánlom a Revolut legalább ingyenes csomagját. Veszíteni valód biztosan nincs!

Revolut előnyei és hátrányai összegezve

Összegzésképpen nézzük a Revolut kínálta előnyöket és hátrányokat.

ELŐNYÖK

  • Gyors és ingyenes folyószámlanyitás online
  • Díjmentes fizetés külföldön
  • Egyszerre 30 különböző devizát tarthatsz a virtuális pénztárcádba
  • Felhasználóbarát alkalmazás
  • Díjmentes készpénzfelvétel akár külföldön is
  • Ingyenes (nemzetközi) pénzátutalás
  • Díjmentes devizaváltás a legkedvezőbb bankközi árfolyamon
  • Az összes pénzügyedet egy helyen kezelheted
  • Az applikáció segít hatékonyan megtakarítani és elérni pénzügyi céljaid
  • Ha elveszítetted vagy ellopták a kártyád egyszerűen befagyaszthatod (vagy PIN-kódot változtathatsz), később pedig feloldhatod
  • 24-7 ügyfélszolgálat

HÁTRÁNYOK

  • Hétvégén és munkaszüneti napokon felárat kell fizetned pénzváltásnál (devizától függően 0,5% vagy 1%)
  • A maximum díjmentes készpénzfelvétel csomagtól függően 75 000-300 000 Ft-ra van limitálva
  • Mivel még nem bank, egyelőre nem tudsz hitelt felvenni (vagy hitelkártyát igényelni)
  • Nincs fióktelep, így nincs lehetőséged személyes ügyintézéshez (minden az alkalmazáson belül, online működik)

Forrás: revolut.com

“Revolut kártya: előnyök, hátrányok és vélemények” bejegyzéshez 26 hozzászólás

  1. Szia Norbi!
    A következő kérdèsem volna:
    A Vodafonnál van jelenleg promóció,ha belélép az ügyfelük rajtuk keresztül a Revolut Prémiumba,akkor kap 5000 kezdőpénzt és 2 hónap ingyenes használatot.Namármost ha,letelik a 2hó akkor,átléphetek-e Standardba?Merthogy,nem tudnám kihasználni a Prémium előnyeit, így természetesen fizetni se szeretnék érte.Viszont jónak tűnik,ingyenesen kipróbálnám.Válaszod előre is köszönöm!
    Üdv.:Andor

    Válasz
    • Szia Andor!

      Szerintem biztosan igen, de a biztonság kedvéért kérdezd meg a Vodafone-t. Sajnos nincs tapasztalatom a Vodafone promójával, így nem szeretnék butaságot mondani.

      Üdv,
      Norbi

      Válasz
  2. Szia!

    Hogyan lehet a legolcsóbban OTP számláról pénzt feltölteni a Revolut kártyára? Mióta Litván bank van mögötte, nem engedi az OTP a bank kártyák közötti közvetlen utalást.

    Köszönöm a választ!

    Válasz
    • Szia László!

      Az április 1-től érvénybe lépett változások miatt a banki utalással való feltöltésnek valóban költsége van.

      A kártyás feltöltést azonban ezek a változások nem értintették, tapasztalaim alapján ez továbbra is ingyenes. A kártyás feltöltés másik előnye, hogy alapvetően ugyanúgy működik, mint egy online vásárlás, tehát a pénz azonnal elérhető lesz a Revolut számládon.

      Üdv,
      Norbi

      Válasz
    • Szia Anikó!

      Azt jelenti, hogy kártyás fizetéssel töltesz pénzt a Revolut számládra. Ugyanúgy történik, mint bármilyen más online fizetés. A feltöltött pénzt azonnal hozzáadódik az egyenlegedhez.

      Üdv,
      Norbi

      Válasz
  3. Szervusz Norbi!
    Most kaptam kézhez a REVOLUT kártyámat. Csak a legegyszerűbb, standard kártyát rendeltem egyenlőre. A kapott kártyán csak a nevem, és a chip van. Elfogadja így kézpénzfelvétel esetén a VISA kártyákat fogadó ATM?

    Válasz
    • Szia László!

      Én is nemrég cseréltem le a standard kártyámat és az enyémen is csak név és chip van. Nekem gond nélkül sikerült készpénzt felvennem, úgyhogy szerintem neked is fog. Még nem hallottam, hogy bárkinek is gondja lenne emiatt.

      Persze csak a saját tapasztalataim alapján mondom ezt.

      Jó hétvégét!

      Üdv,
      Norbi

      Válasz
  4. Szervusz Norbi!
    Standard kártyàm van.
    Az otp-s számlámról elutasítja a feltöltési tranzakciót a revolut. tegnapig működött, most csak napi egy alkalommal engedett pénzt feltölteni , azt is csak 110000 ft összeg határig. A napi pénzvásárlási limit beállítás szerint engednie kellene, Nagyobb összeget mégse enged.
    Mi lehet az oka?

    Válasz
  5. A tájékoztató nagyon hasznos, köszönet érte!
    A telefonos applikáció – gondolom – kizárólag angolul érhető el.
    Jól értem, hogy ha hét végén fizetni szeretnék külföldön a fizikai kártyával, akkor a többlet költségek elkerülése érdekében az applikáció segítségével előre váltsak át pénzt a felhasználni kívánt pénznembe?
    Engem csak egy utazás miatt érdekel a kártya. Ha nem használom a kártyát, egyszerűen felveszem róla a pénzt egy ATM-ből itthon ingyenesen?
    Üdv!

    Válasz
    • Az applikáció magyarul is elérhető.

      Igen! Ha már előre tudjuk, hogy hétvégén vásárolni / váltani / utalni szeretnénk, akkor érdemes már hétközben váltani.

      A pénzt fel is veheted (bizonyos összegig ingyenes), viszont sokkal egyszerűbb ha csak szimplán visszautalod a másik bankszámládra vagy egyszerűen csak elköltöd a pénzt.

      Üdv,
      Norbi

      Válasz
  6. Kedves Norbi!
    Budapesten melyik ATM-ből tudok eurót felvenni a Revolut számlámról?
    A Flórián téri eurós OTP ATM elutasította az euró felvételemet, konkrét hibaüzenet nélkül. (A kérés eljutott a Revoluthoz, engedélyezte is)
    De még az egyenleg lekérdezést sem teljesítette.

    Válasz
    • Kedves László!

      A Revoluttal kb. egy éve vettem fel utoljára készpénzt Budapesten, így nem szeretnék butaságot mondani.
      Javaslom, hogy írj az ügyfélszolgálatnak, hogy megtudd mi lehetett a sikertelen készpénzfelvétel oka.

      Barátsággal,
      Norbi

      Válasz
  7. Kedves Norbi!

    Én arra lennék kíváncsi, hogy a 75 000 Ft-os készpénzfelvétel havonta lehetséges? (Pl. felveszek 30-án és pár nappal később 3-án is 75-75 000 Ft-ot) Vagy van megkötés, hogy 30 napon belül nem vehetek fel ingyenesen ismét?

    Köszönöm,
    Kati

    Válasz
  8. Szia Norbi! Tudnál segíteni ? Ausztriában dolgozom. Kb három hete rendelkezem Revoluttal. Pénzt szerettem volna felvenni ATM ből de több banknál sem jártam sikerrel. Tudod hogy mi lehet a gond? Fizetni tudok utalni tudok. Köszi a segítséget!

    Válasz
  9. Szia!Az lenne a kérdésem hogy miért nem tudok a Revolút kártyámról pénzt levenni semmilyen ATM-ben?Köszönöm szépen!Várom a válaszod kovács István

    Válasz
    • Kedves István!

      Egyre több mindenkitől hallom ezt a problémát, őszintén szólva nem tudom mi lehet az oka. Én amikor utoljára próbálkoztam, akkor sikerült. Az ügyfélszolgálat lenne kompetens e kérdés megválaszolására.

      Itt találsz több infót a sikertelen készpénzfelvétel esetleg okairól: https://www.revolut.com/hu-HU/help/making-payments/withdrawing-cash/why-was-my-cash-withdrawal-declined

      Ide másolom a releváns szöveg a fenti linkről:

      “Az alábbiak a pénzfelvétel elutasításának leggyakoribb okai:

      Elégtelen fedezet
      Helytelen PIN-kód
      Túllépted a havi költési limitedet
      Véletlenül befagyasztottad a kártyádat

      Az app „Kártyák” területén ellenőrizd a PIN-kódot, oldd fel a PIN-kód zárolását, ha háromszor rosszul adtad meg, és ellenőrizd, hogy nincs-e befagyasztva, elveszettként vagy ellopottként bejelentve a kártya, vagy nem járt-e le.”

      Válasz
  10. Kedves István , szeretném megkérdezni, hogy csak Magyarországon tudom letölteni az aplikációt, mert nekem nem sikerült és nem találom melyik országokban nem működik a kártya. Konkrétan Szerbiáról lenne szó.
    Üdv
    Rózsa

    Válasz
  11. Nagyon értelmes, követhető, hasznos ez a cikk. Nekem sokat segített.
    Kérdésem azonban maradt egy: a Revolut kártyáról tudok pénzt bármilyen devizában pénzt utalni egy külföldön, banknál EUR-ban vezetett folyószámlámra, vagy takarékszámlámra?

    Válasz
  12. Kedves Norbi! Ha egy vásárlási oldalon meg kell adni a bankkártya adatokat, akkor revolut standard előfizetésnél, az egyszerhasználatos kártyánál hogyan lehet beállítani a limitet, hogy annál többet ne engedjen levonni? Köszönöm

    Válasz

Szólj hozzá!